Kistérségünk
Hírek
Események
A Bakonyalja települései nevében köszöntjük Önöket honlapunkon.
Örülünk, hogy a világháló segítségével újabb lehetőség nyílt arra, hogy kistérségünk közéletét, természeti környezetünk értékeit az érdeklődők elé tárjuk.
Reméljük, sikerül kedvet ébreszteni Önökben arra, hogy útjaik során közelebbről is megismerjék a Bakonyalja páratlan természeti-és kulturális értékeit, gasztronómiai különlegességeit, szolgáltatásait.
Szeretettel várjuk!
Tűzoltó alaptanfolyam zárult Rédén
Több mint harmincan kezdhetik meg önkéntes tűzoltói pályafutásukat, miután sikeresen elvégezték a 40 órás tanfolyamot Rédén.
A Rédei Önkéntes Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai felügyeletével november 19-től december 30-ig tartottak tűzoltó alaptanfolyamot Rédén. A 40 órás képzésen Bakonyalja térségből három település jelentkezői vettek részt.
Az alaptanfolyam résztvevői átfogó ismereteket kaptak a tűzoltóság szervezeti felépítéséről, feladatairól, nagy hangsúlyt fektetve a köztestületi tűzoltóságok működésére és kötelezettségeire.
Bevezetésként a tűzvédelem történetével ismerkedhettek meg az érdeklődők. A tematikában szerepelt égéselmélet, tűzoltókészülékek és oltóanyagok ismerete, védőfelszerelések bemutatása és alkalmazása - különös tekintettel a légzőkészülékre. Szó volt a munkavédelmi előírásokról, valamint a tűzvédelmi törvényről és a Tűzoltási és Műszaki Mentési Szabályzatról. A tűzoltókészülékek és légzőkészülék működtetését gyakorlati foglalkozáson sajátították el a résztvevők, akárcsak osztottsugár-szerelést.
A december 30-i elméleti és gyakorlati vizsgát sikerrel vette feladatokat mind a 4 nő és 30 férfi sikeresen teljesítette. Ezáltal a Réde ÖTE huszonhárom, Bakonyszombathely ÖTE hat, Kisbér ÖTE öt új, bevethető önkéntes tűzoltóval gazdagodott. A vizsgabizottságot a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság három, tatabányai és a komáromi tűzoltóság egy-egy munkatársa alkotta.
Réde községben tűzoltóságról 1930-ból vannak írásos feljegyzések A jelenlegi egyesület 1989-ben alakult. Az akkori létszáma 18 fő volt, 2011-re 31-re bővült. A ma is használatos szertárjukba 2001-ben költöztek be.
A szervezet idén a 40 órás képzésre, valamint a műszaki mentőjük felszerelésének bővítésére helyezte a hangsúlyt. A jövőben a bakonyaljai egyesületekkel szeretnék folytatni a jól működő közös együttműködést a gyakorlatokban, képzésekben.
(2011. december 31.)
Magyarországi Falumegújítási Díj Bakonyszombathelynek a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért

Regionális I. helyezés és országos elismerések a Komárom-Esztergom megyei településnek Negyedik alkalommal hirdették meg 2011-ben a „Magyarországi Falumegújítási Díj”-at. A korábbiakhoz hasonlóan, idén is az „Európai Falumegújítási Díj” pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség ír ki kétévente. Ez egészült ki néhány magyarországi elvárással. A magyarországi díj egyik további célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Éppen ezért a honi versengés mottója és fő céljai megegyeztek az európaival, vagyis az adott területen legkiválóbb település mutatkozhasson be a nemzetközi porondon. „A jövő nyomában” mottóval meghirdetett pályázattal a kiírók célja az volt, hogy felkutassák, díjazzák, és ezzel reflektorfénybe állítsák azokat a települési közösségeket, amelyek a mottó szerint kimagasló és példaszerű színvonalon végzik jövőbemutató fejlesztési munkájukat. Ezek bemutatásával, az információk cseréjével tovább javítsa a falumegújítást végző községek, nagyközségek eredményeit, jó példával elindítsa ezen az úton az ebből még kimaradó falvakat, mozgalommá szervezze a falumegújítást. A díjazás során kiemelt szempont, hogy a bemutatkozó települések fejlesztései megfeleljenek az “Irányelvek az európai falvak és vidéki térségek fenntartható fejlődéséért“ dokumentumban foglaltaknak, melyek a vidéki térségek jövőjének erősítése, a falusi településeken élők életminőségének javítása érdekében kerültek megfogalmazásra.
Sajtóközlemény
Uniós társfinanszírozással épül a csatornahálózat Réde és Bakonybánk községekben!
2011. december 02.-án 17 órai kezdettel a művelődési házban lakossági fórum keretében zárul le az előkészítő szakasz, és a startvonalhoz állunk a megvalósítás érdekében.
Réde Község Önkormányzata 783.529.035,-Ft uniós támogatást nyert a „Réde és Bakonybánk közös szennyvízelvezetési projektje” elnevezésű pályázatával a „KEOP – 1.2.0 – szennyvízelvezetés és –tisztítás” konstrukcióban az Új Széchenyi Terv keretében.
A közel 940 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházás segítségével nem csak tisztább lesz a környezetünk, hanem új munkahelyet is teremtünk.
1995-ben kaptuk meg az elvi vízjogi engedélyt, amely alapján elkészíttettük az agglomerációs vizsgálatot. Az agglomerációs vizsgálat eredménye képen, bekerültünk a kormányprogramba. A program keretében 2015-ig településünkön megvalósul a szennyvízelvezetés és tisztítás.
2008-ban benyújtott pályázat a mai nap meghozta sikerét és aláírásra került a közreműködő hatósággal a beruházás Támogatási Szerződése.Az előkészítés során is sok munka volt, de tisztában vagyunk azzal, hogy a neheze most kezdődik. Valamennyi ingatlant be kívánunk kapcsolni a gyűjtőhálózatba, ezt követően elmondhatjuk, hogy a településen élő lakosság közművek terén teljes egészében ellátott. A megvalósításban most állunk a startvonalhoz és várhatóan 2013. derekán érünk célba.
A Réde és Bakonybánk közös szennyvízelvezetési projektje elérkezett a második fordulóhoz, azaz a kivitelezési szakaszhoz.Az előkészítő munkák folyamán 20.230.000,-Ft-ból a projektmenedzsment segítségével megtörtént az előkészítés. Az előkészítés során elkészültek a geodéziai felmérések, a tervek és az engedélyezési eljárás végeredményeként jogerőre emelkedett a vízjogi létesítési engedély.
A második fordulóban a kivitelezés során megépül Réde és Bakonybánk községekben a csatornahálózat és a két települést ellátó szennyvíztisztító telep. A tervezés során figyelembe vettük a területi adottságokat, így a két településen gravitációs csatornahálózat kerül kiépítésre. A szennyvíztisztító telep technológiájának kiválasztásánál nagy figyelmet fordítottunk a fenntartási időszakra vonatkozó kötelezettségek betartására és a korszerű technológiai lehetőségekre, ezért döntöttünk a fixfilmes eleveniszapos moduláris technológia mellett.A beruházással 772 lakóingatlannak válik lehetővé a csatornahálózat igénybevétele. Ennek keretében valósul meg 13.653 folyóméter gyűjtővezeték, 8.061 fm bekötővezeték és 4.529 fm nyomóvezeték, melyeken a szennyvíz eljut a tisztítóműbe.
A projektről és a pályázókról bővebb információt a www.rede.hu oldalon olvashatnak.
Kapcsolat:
Réde Község Önkormányzata
2886 Réde, Széchenyi I. u. 27.
Tel: 34/374-133, Fax: 34/374-222.
Email: polghiv@rede.hu
Barátság határok nélkül Etén
A turisztikai projekt hírei
Híd a múlt és a jövő között a kisbéri Kiskastély

A XI. Kisbéri Napok eseménysorozatának leglátványosabb, és legjelentősebb rendezvénye, a Kiskastély felújítás utáni ünnepélyes átadása volt. Amint már arról beszámoltunk, az épület a kistérséggel közös turisztikai pályázat keretében nyerte vissza egykori arcát. A felújítás nyomán az évtizedekig a fák árnyékában meghúzódó, kopottas külsejű épület a városközpont emblematikus létesítménye lett. Méltó helye a nagyjelentőségű Helytörténeti Gyűjteménynek.
Az időjárás is kegyes volt a szép számban megjelent ünneplőhöz, akik között ott volt Czunyiné dr. Bertalan Judit, a kistérség országgyűlési képviselője, dr. Dzsinich Csaba professzor, Kisbér szülötte, Hegedűs Pál, Pro Urbe díjas, akinek munkássága a kisbéri Helytörténeti Gyűjtemény és a Honismereti Kör létrehozásában, működésében meghatározó jelentőségű. Ott volt a kistérség számos polgármestere, jegyzője, a projekt megvalósításában résztvevők, a kivitelező cég képviselője, az egyházak papjai, valamint az érdeklődő kisbériek. Thaiföld magyarországi nagykövete, és a VÁTI képviselője levélben köszöntötte a nagy esemény alkalmából a várost.
Összefogás eredménye Bakonyszombathely új Főtere

Hét évvel ezelőtt vetődött fel a gondolat Bakonyszombathelyen, egy az ott élőknek és az odalátogatóknak kellemes látványt nyújtó, a különböző rendezvényeknek méltó helyet adó faluközpont kialakítására. Amint arról már beszámoltunk, pénteken délután adták át a település új Főterét, valamint a régi iskola épületében kialakított Iskola Múzeumot. Az időjárás is jobbik arcát mutatta. Az ünnepség kezdetére kisütött a nap, így egy igazán kellemes, jó hangulatú rendezvényen vehettek részt a bakonyszombathelyiek és a velük ünneplő meghívottak.
Templomavató Súron

Virágvasárnap délután Súron minden út a dombtetőn álló Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomhoz vezetett. A kívül-belül megújult épület padsoraiban nemcsak a helybeli katolikus közösség tagjai foglaltak helyet. A templom felújítás utáni megáldásán az ünnepi szent misét dr. Márfi Gyula veszprémi érsek mutatta be, akit verssel és virággal köszöntöttek a súri gyerekek. Az eseményen ott volt Keleti György országgyűlési képviselő, Déri András, a Magyar Állami Operaház karnagya, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a katolikus műemléktemplom megmentésében, Velledits Lajos, festő-restaurátor művész, a Synthese Restaurátor Kft. ügyvezető igazgatója, Gyűrűs László, a Gyűrűs Építő Kft. ügyvezetője. A kistérség polgármesterei közül dr. Árvai Lajos, Hanig Antal, Takács Gusztáv, valamint Reményi Imre, Aka alpolgármestere.
Az iskolafelújítás hírei
Teremavató, projektzáró Bakonyszombathelyen

Az élet szép – ez volt a címe a bakonyszombathelyi multifunkcionális terem avatóünnepsége második részének, amelyben sokszínű műsor szórakoztatta a közönséget. Az élet nemcsak úgy magától lesz szép, hanem attól, hogy jó célokat tűzünk magunk elé és meg is valósítjuk azokat –tartják a bakonyszombathelyiek. Ilyen célja volt a Pintér Lajos polgármester vezette képviselő-testületnek az, hogy minél előbb megteremtsék a 21. század iskoláját a településen. Korszerű épületekkel, magas színvonalú berendezésekkel, oktatási eszközökkel és hatékony, új pedagógiai módszerekkel. A közelmúltban átadott multifunkcionális teremmel ezt a célt elérték. A beruházás része volt annak a kistérséggel közös projektnek, melynek keretében még Bakonysárkányban, Császáron, Rédén és Súron is megújultak, bővültek az oktatási intézmények. Így a rendezvény a kistérségi iskolaprojekt záróeseménye is volt.
Sokan osztoztak a helyiek örömében, köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit, országgyűlési képviselő, Keleti György, a kistérség volt országgyűlési képviselője, a felvidéki testvértelepülés Kamocsa polgármestere Lukács Valéria, az ugyancsak felvidéki gútai testvériskola delegációja, a kistérség településeinek polgármesterei, jegyzői, az iskolák igazgatói, pedagógusai. Beszédet mondott Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, aki azt emelte ki, hogy kellett az akarat, az összefogás, és a megfelelő cél, ami megtöltötte azt a projektet, aminek eredménye a több célra használható terem. Hangsúlyozta, az Európai Unió a támogatásokkal nemcsak épületek, hanem közösségek építését is segíti. Azok a települések, az a kistérség, amely a gyerekek érdekében ruház be, az a jövőnek építkezik.
Felkerült a pont az i-re Bakonysárkányban

Az elmúlt három évben, pályázati és önkormányzati forrásból több mint hatvan millió forintot fordítottak a bakonysárkányi iskola felsős épületének korszerűsítésére. Tágas aulát, esztétikus mosdókat alakítottak ki. Minden tantermet felújítottak, új informatika szaktantermet és hozzákapcsolódó szervertermet építettek, interaktív táblákat szereltek fel. Igazi különlegessége az iskolának a 2007-ben kialakított kétkultúrájú alkotópadlás.
A beruházás része volt annak a kistérségi projektnek, amelynek keretében Bakonysárkányon kívül, Bakonyszombathelyen, Súron, Rédén és Császáron is folyt iskola felújítás, bővítés. Utóbbi három helyen már át is adták az intézményeket. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól 95.9 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bakonysárkányi iskola. Ehhez az önkormányzat több mint 30%.os önrésszel, vagyis 36 millió forinttal járult hozzá. A támogatási összegből beruházásra 93,4 millió forintot, eszköz beszerzésre 2.5 millió forintot fordíthattak. A munkálatok során a tetőszerkezet felújítása mellett az épületet belülről szinte teljesen átalakították, a nyílászárókat kicserélték, és új épületszárnyat építettek. Önkormányzati többletfinanszírozásból készült el az épület megközelítését biztosító térburkolattal kövezett járda, valamint a mozgáskorlátozott parkoló. A fejlesztésekkel nemcsak a bakonysárkányi, hanem az iskolába járó akai, vérteskethelyi és felsődobosi gyerekek számára is biztosítják a tanuláshoz az egyenlő esélyt.
Weilandits István köszöntője után Keleti György mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta, példa nélkül álló az, ami kifejezett szorgalmazására történt meg, hogy a kistérségi közös iskolapályázat mellett, Kisbér város pályázata is elnyerte a támogatást. Így a kisbéri kistérségben összesen 1 milliárd 300 millió forintot fordíthattak iskola felújításra az öt kistérségi valamint a kisbéri iskolákban.
Pölöskei József, a KTKT elnöke is az összefogást és a sok munkát emelte ki, amely nélkül nem újulhattak volna meg az iskolák a Bakonyalján.
Iskolaavató Császáron

Egy közösség életében mindig nagy esemény, ha új épülettel gazdagodik településük. Császáron, a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, a kistérséggel közös iskolaprojekt keretében megépült multifunkcionális csarnokot ünnepélyes külsőségek között avatták fel a napokban. A közös örömöt fokozta, hogy 20 évet kellett várni, erre a napra. Amint Takács Gusztáv polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, Papp Sándor, tanító úr, a falu díszpolgára által képviselt szellemiség az, ami nem engedte, hogy lemondjanak a csarnok építéséről. Ez pedig nem más, mint az összefogás a közös sikerért, a csapatszellem.
A kívülről tekintélyes épületben családias hangulatban zajlott az ünnepi program. A császáriak örömében osztozott a kistérség polgármestereinek többsége, a császári iskolával társulásban működő települések iskoláinak igazgatói, a kistérségi társulás munkatársai, valamint Kajdi Ákos, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője, Keleti György, a térség országgyűlési képviselője és Pölöskei József, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás elnöke.
Az ünnepi beszédek sorában Kajdi Ákos azt emelte ki, hogy a térségnek megvannak a vágyai, tervei, de a támogatás elnyerésében és a tervek megvalósításában is sikeresek. Van tudás, akarat és összefogás, s ez a későbbiekben is segítheti a közös fejlődést.
Keleti György arról beszélt, hogy az elmúlt négy év alatt a kisbéri kistérségben mintegy két milliárd forintot fordítottak iskola felújításra, hogy a falvakban élő gyerekek is korszerű, jól felszerelt iskolákban tanulhassanak, a városi gyerekekhez hasonló esélyekkel indulhassanak a továbbtanulásban. Kiemelte, hogy a császáriak sokat vállaltak azért, hogy a 100 milliós beruházás megvalósulhasson. A költségek nagy részét önerőből állták. A kistérségi iskolafejlesztéshez elnyert 45 milliós Európai Uniós Önalap támogatás nagy részét is a császári csarnok építéséhez rendelték.
Iskolaavató Rédén

A régi épületből szinte csak a falak maradtak meg, az új iskolát emeletráépítéssel bővítették. A tantermek mellett számítástechnikai terem és nyelvi labor teszi korszerűbbé az oktatást, a 200 fős multifunkcionális teremben pedig falu lakóinak is szervezhetnek kulturális programokat - mondta el korábban a beruházásról Pölöskei József polgármester.
A felújítással 150 diák számára válnak jobbá a tanulás feltételei, a tanulók másnap már birtokba vették a korszerű iskolaépületet. A Móra Ferenc Általános Iskolába Rédén kívül Bakonybánkról járnak gyerekek.
A Kisbéri Kistérség a közelmúltban közel 500 millió forint európai uniós támogatást nyert el öt településének iskolafelújítási programjára. A legnagyobb beruházás Rédén valósult meg, de Súron és Bakonysárkányban is felújítják az épületeket. Bakonyszombathelyen és Császáron közösségi- és sportrendezvények lebonyolítására alkalmas csarnokot emelnek az iskola mellé.
Iskolaavató Súron

Molnár István tagintézmény vezető úr azt írta a tanév kezdésével kapcsolatos beszámoló jelentésében, hogy „hontalannak érzik magukat”. Az étkezőben, napköziben, művelődési házban, evangélikus gyülekezeti teremben, délelőtti és délutáni tanítási rendben folyó oktatásnak vége. Az új iskolában remélem, hogy hazára, sőt otthonra találnak.
Bakonyalja Kupa 2010-2011-es szezon
Egy disznó bánta a Szák aranyát
A száki Kiss József lett a Bakonyalja Kupa gólkirálya
A hétvégén a bajnokság 24. fordulójával véget ért a Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 2010/11. évi szezonja.
A hétvégi fordulóban átadásra kerültek a helyezett csapatok részére az érmek, a győztesnek járó serleg, és a labdarúgó bajnokság gólkirálya is díjazásra került, de nem feledkeztünk meg a játékvezetőkről sem, akik teljesítményük elismeréseként emlékplakettet vehettek át.
A Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság minden résztvevő csapata 10 db mérkőzéslabdát vehetett át a hétvégi fordulóban Sógorka Miklóstól, a bajnokság szervezőjétől.
A díjátadások során a bajnoki szezon lezárása mellett a jövőre gondolva elhangzott, hogy a 2011/12-es szezonra is kiírásra kerül a bajnokság, a szervezők várják a csapatok jelentkezését.
Vendégcsalogató fejlesztések a Bakonyalján
370 millió forintos turisztikai fejlesztés folyik a Bakonyalján. A kistérség évekkel ezelőtt az idegenforgalom növelésében határozta meg fejlődésének útját. Az öt települést - Ászár, Bakonyszombathely, Kisbér, Súr és Mór – érintő beruházással most jelentős lépést tett a kitűzött cél elérésére.
A Bakonyalja a Duna Televízióban
A Duna Televízió „Térségi sikerek - LEADER Hírmondó” címmel országjáró műsort sugároz.
A 2009. november 4-i adásban Komárom-Esztergom megye szerepelt, benne a Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület.
A műsor célja a LEADER forrásból megvalósult fejlesztések bemutatása.
Pályázati hírek
PR és Marketing szolgáltatások beszerzése Ajánlatkérő iskolafejlesztési és turisztikai projektjéhez
Sajtóközlemény az ÚMVP támogatási határozatairól
Lakossági energiatakarékossági pályázatok
Legfrissebb hírek
- Magyarországi Falumegújítási Díj Bakonyszombathelynek a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért
- Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 24. forduló jegyzőkönyve
- Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 23. forduló jegyzőkönyve
- Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 22. forduló jegyzőkönyve
- Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 21. forduló jegyzőkönyve
- Bakonyalja Kupa Labdarúgó Bajnokság 20. forduló jegyzőkönyve


