Kistérségünk
Hírek
Események
Új iskolában tanulnak a rédei diákok
Az ünneplőbe öltözött rédei iskolások kissé megilletődötten várakoztak osztálytermeikben a felújított és kibővített Móra Ferenc Általános Iskola ünnepélyes átadására. A kicsik kíváncsian lestek ki az ablakokon, izegtek mozogtak a székeken. Aztán eljött a nagy pillanat és a már nagyszámban összegyűlt vendégek és helybeliek között bevonultak az iskola multifunkcionális, vagyis több célra használható termébe. Nagyon sokan osztoztak a rédeiek örömében, többek között Hiller István, oktatási és kulturális miniszter, Keleti György országgyűlési képviselő, Futó Lajos, a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, a társuláshoz tartozó települések polgármesterei, jegyzői, és mindazok, akik valamilyen szerepet játszottak a nagyszabású fejlesztés megvalósításában.
A köszöntők után Hiller István mondott beszédet, amelyben példa értékűnek nevezte azt az összefogást, amely a kisbéri kistérségben létrejött a 17 település közös dolgainak intézésében, s amely az iskolák felújítására szolgáló pályázat elnyerésében is szerepet játszott. Hangsúlyozta, egész életre meghatározó a gyerekek számára, milyen körülmények között szerzik meg az életben való boldoguláshoz szükséges tudást. Emlékezett arra, egy a kistérségben tett látogatás tapasztalata eredményezte, hogy napjainkban a kormány 105 milliárd forintot költ az oktatás infrastrukturális fejlesztésére. Ebből a pénzből több száz iskola újul meg.
Keleti György, országgyűlési képviselő azt emelte ki, példa nélkül álló, hogy egy kistérség és az annak nevet adó település is nyertes lett az alapfokú nevelési-oktatási intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt pályázaton. Ugyanakkor így biztosítható, hogy a térségben az alap és a középfokú oktatás azonos színvonalú feltételek között történhessen. Választókerületében összesen 3,2 milliárd forint értékű iskolafejlesztésre kerül sor.
Futó Lajos, a KTKT alelnöke, köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás lebonyolításában részt vettek, és szinte rekordidő alatt elkészült a teljes egészében akadálymentesített, korszerű, napjaink technikai színvonalának megfelelő iskola.
Pölöskei József, rédei polgármester korszakos eseménynek nevezte az iskola átadását a település életében. Utalt rá, hogy a beruházás sikerében kétkedőket a leghatásosabb érvvel, az felújított és kibővített iskolával győzték meg.
Az egyházak képviselői megáldották az iskolát, majd Mikolasek Tibor, a kivitelező cég ügyvezetője jelképesen átadta az épület kulcsát Pölöskei Józsefnek, aki azonnal tovább is adta Volf Árpád iskola igazgatónak. Az ünnepélyes szalagátvágást követően a jelenlévők megnézték az épületet, az osztálytermeket, köztük a számítógép termet is, ahol már minden készen áll arra, hogy az informatika világában jártasságot szerezzenek a gyerekek. Az akadálymentesítés jegyében az emeletre lift vezet fel, a település történetében az első ilyen szerkezet.

